Éshát akkor megint egy adag okosság. Mert okoskodni mindig jó, mert okosabbnak érzi magát még a lelki szegény is. S miben gazdagabb aki okosabb? Egyálltalán gazdagabb? Úgy érzem minél többet tudok meg bizonyos esetekben...csak annyival rosszabb. Pl. mindenki kiváncsi a jövőre.. mindenki várja hogy na mi lesz az eb eredménye, de ha kikap a csapatod annál rosszabb... rosszabb mintha sose ki se jutott volna az EB-re. Vagy minél többször beszélsz azzal a valakivel akivel annyit tervezted a beszédet.. és rájössz, vagy úgy érzed nem vezet sehova. Töprengsz, töprengsz, hogy mit hoz ezután a sors... még rosszabb lesz? esetleg jobb? Inkább bőgjük el magunkat itt helyben? Avagy éljük a pillanatot, és a tervezés ne tartson tovább mint fél óra? Talán. Talán, talán, és mindig csak talán... s látá az Úr ez jó, és csinál még több talánt, mert az Úr extrém adrenalinlöketre vágyik mindig, és ezzel teszi izgalmassá a mindennapokat. Amikor pedig megpihen, akkor a szürke napok csak még szürkébbek lesznek. S ez nem jó.

Aztán minél jobban próbálsz valamit, az annál kevésbé működik. Arra számítasz a türelem megold mindent.. .hogy egyszer úgyis gyümölcsöző lesz türelmed, s próbálkozásod eredménye. Frászt. Hehe.

Régen egy csomót ültem suli után még az osztálytársaimmal.. mármint olyan első másodikban... mert később már hamarabb ellógtam simán :-j . Szóval mikor még gyermek voltam... mármint fizikailag... akkor a lányok mindig erőltették a 'papás-mamás' játékot. És volt a gyerek. És volt az apa. És volt az anya. És volt az unokatestvér. És volt Chuck Norris. (Erről jut eszembe... javasolni fogom a nemzetközi 'maffiázó'-szövetségbe (tudjátok..elalszik a város..blablalba)... szóval javasolni fogom a Chuck Norris karakter használatát. Mert Chuck Norris sosem alszik..ő mindig vár. hehe ). Szóval mindenkinek megvolt a maga karaktere, amit többé kevésbé mindig eljátszottak, s én sose igazán értettem, hogy ahelyett hogy ruletteznénk..miért ezt játszuk. De játszottunk, és az anya mindig ment mosogatni, amikor az apa hazajött a munkából, és megigazította a kisfiú cipőfűzőjét... és miután az apa elment munkába, akkor jött Chuck Norris egy körbeforgó... izé... szóval amikor az anya mosogatott, akkor odament a sarokba, és mittomén.. falat meszelt, vagy mindent csinált, barkóbázott az ujjaival... a lényeg hogy mímelte a mosogatást. De nem is ez a lényeg... hanem, sose igazán tudtam átélni. Sose tudtam beleélni magam egy olyan szerepbe ami nem én vagyok. De minek legyek az aki nem vagyok...? Hehehe....