Szóval tegnapelőtt nagy lehetőségem nyílt. Életem első profi fotózása... és ráadásul baromi közel kerültem ahhoz hogy én is fotózhassak, viszont az a nagy benga fotósállat, aki biztos félti a kenyerét, végül nem engedte meg hogy fotózhassak. Viszont suttyomban csináltam pár képet. Ugyanakkor, nem érzem hogy ez az én stílusom lenne. Az-az nagy örömmel csinálok én modellekről fotókat, mindenfélét... satöbbi..satöbbii... de nem így. Ezek a képek tényleg nem szóltak semmi másról, csak a modellek melléről, meg fenekéről, adott esetben szenzuális nézéséről. Az egyik tehén, a másik vén, a harmadiknak meg akkora egója van, mint a sirály halfogási sebessége km/h-ban az északi tengeren....az-az nagy.

És akkor jönnek az ígérgetések..hogy majd jöhetek még...meg fotózhatom majd a drága modelleket... stb.stb. újra és újra. Az egészben viszont volt egy baromi jó dolog. Megláttam milyen fotós nem szeretnék lenni, hogyan nem szeretném végezni a dolgomat. Ez a fotós, mikor megérkeztünk, rákiabált a modellekre hogy keressék meg a helyet ahol majd fotózunk, mert neki ugyan ez édesmindegy. Ráadásul semmi másra nem koncentrált mint arra hogy a modellek hogyan álklítsák be magukat...ami nagyon is fontos... viszont a képei beállítása a Bihon.ro partyfotóiéval vetekedik. Vagy contrastonline ... vagy mittomén. Szóval szaaaar, semmi fotózási ambíció...semmi hangulat a képben, csak egy nagy büdös fehér harley, meg a dudák. Nos köszönöm szépen ebből nem kérek. Pedig ebben van az a rohadt pénz...de én most megfogadom...akkoris többet fogok. Jobb képeket.. és még belátható időn belül.

A potenciát ismerem. És most mindennél jobban akarok fotózni. Egész nap photoshoppal tömöm a fejemet... meg nézem a tutorial videokat... és olvasok ... és készülök felvételire... és dolgoznék is... meg minden. Jövőhéten muszály lesz valami munka után nézzek...ez így nem mehet tovább.

Ugyanakkor mindennapi életem a munkát leszámítva csak tovább bonyolódik, és úgy érzem magamat mint azok a frissen felfedezett indián törzsek a brazil - perui határon... akik íjakkal akarták lelőni a helikoptert amiből fotózták őket. szóval kicsit be vagyok szarva...dehát ez van.

Aztán hogy is mondjam, a munka most eltereli a figyelmemet az élet nagy problémáiról...vonnegutot olvasok, Mando Diao-t meg Chemical brothers-t hallgatok... és megpróbálok minden erőmmel nem gondolkodni. Csak figyelni...várni... és a megfelelő pillanatban felvenni a napszemüvegemet és tovább sétálni....