A monitor mogott latom, amint eppen behoztak az agyat, amin talan orok nyugovora helyezik almait.
A szobaban allva, csak egy imat mondok el. Elozoleg meg egy komolyabb kis bucsut terveztem, mert akarmennyire se tartottam soha kozelinek magamhoz, valahol talan megis. Talan pont emiatt a tavolsag miatt. A sors ironiaja, hogy pont ma beszeltunk arrol..hogy mi lesz ha o mar nem lesz tobbe. Az utobbi napokban mar se inni, se enni nem nagyon tudott magatol, es ezert rendszeresen segitettunk neki. Gyengulese azonban szemmel lathatolag visszafordithatatlan volt.
A szobaban aldogalva, kisse elfog egy nosztalgikus erzes. Latom magam elott azt a sok sok evet, s talan csatanak nevezeto jelenetet amiket vele folytattunk. Emlekszem egyszer mikor ket baratom, David es Roli nalam voltak, megtalaltuk a szekrenyben a riasztopisztolyt. Par nappal kesobb a Neni szolt, hogy a kertben megint egy fiu maszkal kicsi macikkal. Ekkoriban rendszeresen halucinalt, hol akasztott fiurol, hol elorol aki a bokorban settenkedik... hol kis allatkakrol... es meg kitugyja milyen kacsacsoru emlosoket latott. Szoval egy nap szol, hogy a kertben van egy fiu, es a botjaval a meggyfa iranyaba bokott. Mi bizonygattuk neki hogy nincs ott semmi, majd hogy megjobban megmutassuk, a riasztopisztolyt kivittuk, es elsutottuk ott ahol azt mondta a srac megbujik. Ekkor Roli, aki kedvesen problta magyarazni, hogy ott semmi nincs, kapott egy taslit tole. "Marpedig engem ne nezz hulyenek fiam!" mondta... mi pedig csak nevettunk.
Regota nem nezett mar Tv-t sem. Radiot sem hallgatott... csak fekudt, fekudt... es egy mas vilagban jart. Elrevedt a tavolba, bamulta a plafont...es amikor valaki bent jart nala, mindig csak annyit kert hogy meg maradjon. Tolem is ezt kerte. Vegulis egyszer se maradtam. Lehettem volna turelmesebb. Aldozhattam volna idot ra.. hiszen ezzel boldogabba tehettem volna. Persze utolag konnyu megbanni.
A ket gyertya gondolata nem hagy nyugton. Az egyik magasan langol.. a masik alig pislakol ki a folyekony viaszbol. Mintha kezdet es veg kozott lennenk. Az ido megallt, hiszen egyik gyertya sem eg le jobban. Legalabbis, akkor, ott, abban a szobaban.. nem. Amint ott fekszik, nagymamam jut eszembe. O volt az aki elhozta Szatmarrol, anno mikor mittunk Varadra koltozott. Ugy gondolta hogy mivel mar nagyon oreg, es eros dohanyos, nem sokat fog mar elni. Vegul nagymamam idegeit kikeszitette, majd kesobb ahogy hozzank koltozott, szuleimet is. Gyakran elhangzott hogy bar meghalna mar. Sokszor kivantak a halalat, de nem hiszem hogy valaha is komolyan gondoltak. Legalabbis remelem hogy nem. Mindenesetre ez is egy lecke volt. Lecke, hogy mi lesz avagy lehet egyszer belolunk.Szoval az a kisse morbid gondolat futott at agyamon, hogy mikor majd megerkezik a tulvilagra, es mindig ironikus nagymamam majd meglatja... cinikusan azt mondja: "Nahat te is megjottel vegre...." Ismerem nagymamamat :)
Eppen zenet hallgattam, amikor valaki idegen jott be az udvaron apukammal. Kimentem hogy megkerdezzem anyukamat hogy kiaz. Akkor mondta el, hogy Nenyuka... mert igy hivtuk ot... meghalt. Tavozott, es az ajtot se csukta be. Avagy becsukta, de mar reges regen. Szemeivel pedig mar napok ota csak annyit mondott 'Ce la vi'. Ezt ismetelgette, hiszen mar biztosan erezte. Gyakran mondta, hogy nem erti miert segitunk meg neki... s ilyenkor halaval telten mosolygott. Regen mikor meg tudott rendesebben beszelni, es en is kicsi voltam, folyton arrol meselt, hogy milyen volt a haboru, es hogy O bizony meg latta amint horthy bejon a feher lovon.
Igazi amazon volt O, aki mindig vitazott, es szemfulesul hazudott, olyan evidens helyzetekben, hogy csak mosolyogni lehetett rajta. A kedvencunk az volt, hogy mindig minden rosszat, egy olyan valakire kent, aki bejott a szobajaba, es megcsinalta a rosszat.
Vegulis most vegtelensegig mondogathatnam ezeket a kis torteneteket. Kuriozum volt o egy olyan vilagban, ami soha nem ismerhette meg ot, de o sem ismerte meg igazan. Nem hibaztathato, talan mindig csak bosszanto volt nemtorodomsege, egy cel elerese erdekeben.
Miutan ma este nagymamamat hazakisertem, visszafele uton atfutott az agyamon hogy milyen lenne a reszemrol adhato melto bucsu. Ahol megis megemlekezek rola igazan, ahogyan szeretnek tole elbucsuzni. Mi lenne az amivel talan a legtobbet nyujthatnam... Mi az amit szivembol tennek. Vegul nem tettem meg... nem volt merszem megtenni... valahogy.. valahogy nem vagyok hozza eleg felnott. Vagy csak nem voltam hozza eleg eros.... de talan itt, leirva, meg igy is er valamit az elbucsuzas ritualeja. Ugyhogy le is irom...hiszen valahogy ha mar elkepzelem, akkor az meg is tortenik. A kepzeletunk igenis egy teremto eszkoz.. es ebben mindig hittem. Leirni forgatokonyv formalyaban a legkonynebb...szoval most en is igy teszek.
INT. Szoba
A szoba ures, mindossze egy kis asztal tukorrel, es egy agy, melyen Erzsi neni (89) fekszik, fekete gyaszruhaban, mellette az ejjeli szekrenyen egy pohar viz, es ket erdekesen ego gyertya. Az ablak nyitva.
Tamas (19), feher vaszon rovidnadragot, es kek flanel inget viselve, belep a szobaba. Kezeben ket hangfal, egy zene lejatszo keszulek, es egy kicsiny, feher gyertya. Tamas(19) leteszi a hangfalakat az asztalra, bedugja a konnektorba, hozzakapcsolja a lejatszot, es a leoltott villanyban, a masik ket gyertya fenyenel megyujtja a 3ik feher gyertyat. Kisse hezital, majd leul a piros kockas abrosszal leteritett etkezo asztal melle.
Beinditja a lejatszot, amibol ez a zene kezd el szolni:
Tamas mikozben a zene szol, elmereng a gyertya fenyenel a falakra vetulo arnyekok alakjan, elmelazik es a jelen helyzet nyugodtsagat kihasznalva a multba temetkezik. Lassan minden emleket eloszed a Nenirol, vagy legalabbis a legfontosabbakat. A zene tovabb szol. Tamas, lassan a nagy Montezumahoz szol, ki turelmesen meghallgatja imajat. Tamas a zene es a helyzet hatasara kisse meghatodik.
Eltelik par perc.
A zene lassan a vegere er, s amint az utolso szolamok szolnak, Tamas csak annyit mond: 'Ce la vi', 'Viszlat'....majd elfujja a feher gyertyat.
Mosolyog.
A masik is.
Soon by ~IronKender on deviantART
Ce' la vi.
